Az “Év vadvirága” 2013-ben a nyári tőzike

A nyári tőzike nevével ellentétben nem nyáron, hanem április közepétől június elejéig nyíló, 60 cm-esre is megnövő amarilliszféle (Amaryllidaceae).
A nyári tőzike hagymából növő szára (tőkocsánya) és levelei hamvas kékeszöldek, hosszuk nagyjából megegyező. A húsos, tompa csúcsú tőálló levelek szálasak, általában kb. 1 cm (max. 2 cm) szélesek. Virágai hosszú kocsányokon, eleinte húsos, később hártyásodó felálló fellevél hónaljából fejlődnek. A lepel hat tagú, bókoló, fehér; a hegyesedő csúcsú, de tompa végű cimpák csúcsi része zöldes, olykor sárgás foltot visel. A bibe és a hat porzó a lepelből nem áll ki. Virágait rovarok porozzák be.
A tőzikék tudományos neve – Leucojum – görög eredetű összetett szó, melyben a fehér és az ibolya színekre utaló szavak rejlenek. A fajnév – aestivum – pedig „nyári”, tavaszi rokonához képest mindenesetre későbbi virágzására utal. Egyik angol nevének fordítása nyári hópehely. Ez más nyelvben is megjelenik, míg másutt a virág színéből, harang alakjából vagy mocsaras élőhelyéből keletkezett a helyi (népi) elnevezés. Régi magyar neve, a tőzegviola szintén élőhelyére utal.
A tőzike nemzetség két faja legközelebbi rokonságban a közismert hóvirágokkal (Galanthus spp.) áll. Régebben a tőzikék közé sorolták a száraz termőhelyeken élő, keskenyebb levelű, ma már önálló nemzetséget alkotó Acis-fajokat is.
A nyári tőzike széles elterjedésű atlanti-mediterrán faj, áreája a Brit-szigetektől DNy-Ázsiáig (Dél-Ukrajna, Kaukázus), Iránig északi részéig húzódik. A nyugat-mediterrán térségben és részben a Brit-szigeteken egy korábban virágzó és kisebb termetű alfaja (subsp. pulchellum) él.
Hazánkban a legnagyobb állományait alföldi folyóink mai és egykori árterein találjuk, de előfordul a Dráva, a Mura és a Hernád környékén, a Szigetközben, a Hanságban, Belső Somogyban, Zselicben, a Baranyai-dombvidéken, a Völgységben és a Nyírségben is.

Forrás: http://evvadviraga.hu/

Az év vadvirága:

2012: tavaszi hérics
2013: nyári tőzike
2014: szibériai nőszirom